Tisza Tavi Ökocentrum

Tisza Tavi Ökocentrum
5 (100%) 8 szavazat
Tisza tavi ökocentrum
Tisza tavi ökocentrum

A Tisza tavi Ökocentrum magyarországi állatkert és szabadidős élményközpont, amely a Tisza tó élővilágát és a helyi bioszféra működését mutatja be. 2012. április 27-én nyílt meg Poroszlón, a Kossuth Lajos utca 41. szám alatt.

Tisza tavi ökocentrum előzményei

Tervezése 2003-ban indult meg. A projekt alapötletét a Lengyel Márton által vezetett kutatócsoport által készített tanulmány adta a tiszai cián szennyezést követően. A tervezés műszaki paramétereire és tartalmára vonatkozóan, többkörös különböző, a témában érdekelt szakértők bevonásával megtartott egyeztetések megfontolásait szem előtt tartva került sor. Időközben elkészült a tervezett Ökocentrum közvetlen közelében lévő, Tisza-tavi Vízi Sétány, amely 2006 óta folyamatosan működik.

Az Ökocentrum, mint működő egység, Magyarországon teljesen újszerű, és eleddig sehol sem alkalmazott megoldás, annak pontos műszaki- és működési tartalmára bevált recept nem állt rendelkezésre, az ötleteket egyedi tervezés alapján ill. jól működő külföldi példák, hazai helyszínre adoptálásával építették be.

Célja egy olyan, Magyarországon egyedülálló, de európai viszonylatban is ritkaságszámba menő látogatóközpont létrehozása, ahol kapcsolódik egymáshoz a turizmus és a természetvédelem. Mindez annak érdekében, hogy a Tisza-tó és környéke turizmusban betöltött szerepe növekedjen, pozitív élettér teremtődjön az itt élő lakosság, az itt működő vállalkozások számára munkahelyteremtés révén és kedvező feltételeket teremtsen a Tisza-tó iránt befektetőként és turistaként érdeklődők számára, olyan feltételek mellett, amely nem terheli tovább a környezetet, óvja-védi természeti értékeinket.

Tisza tavi ökocentrum épülete

Az Ökocentrum központi épülete, melyet Kertai László Ybl Miklós-díjas építész tervezett, 2600 m²-en, 4 szinten nyújtja szolgáltatásait a látogatóknak. A Látogatóközpont fő attrakciója a mintegy 1 millió liter össztérfogatú édesvizű akvárium-rendszer, amely az épület pinceszintjén került kialakításra, hazánk és a térség jellegzetes vízi és vízparti életközösségeinek bemutatására. A több mint 50 féle hazai hal mellett, a földszinti kiállítótérben látható közel 14 kétéltű- és 13 hüllőfaj.
Alagút
A tárlat hazánkban egyedülálló, mivel ilyen volumenű, hazai halfaunát bemutató gyűjtemény – méreteit és a bemutatott halfajok számát tekintetve – nem látható ma Magyarországon.

Ismeretterjesztő, oktató, nevelő szerepe kiemelkedő. Az általános- és középiskolák biológiai tananyagának kiegészítő, gyakorlati oktatásában komoly szerepet tölthet be a bemutató, de jelentős segítséget nyújthat a felsőfokú oktatási intézmények hallgatói számára is.

A kiállításra érkező látogatót egy sejtelmes víz alatti világ fogadja. Itt találkozhatunk Magyarország ismert, ám annál ritkábban látott védett halaival, mint pl. a magyar bucó, petényi márna, lápi póc. A leglátványosabb attrakció az üvegalagútnál várja a látogatót, ahol a Magyarországon egykoron élt halóriást, a vizát csodálhatjuk meg, amint 1,5-2 méteres példányai a fejünk fölött úsznak át.

A főépületben kerül kialakításra a 50 férőhelyes 3 dimenziós vetítőterem.

Ugyancsak a főépület részét képezi egy 100 fős konferenciaterem, amely tudományos konferenciáknak, rendezvényeknek biztosítana korszerű feltételeket.
Elvarázsolt vízi világ
A főépület I. emeleti szintjén található:

makrovilág → a látogatókat mikroszkóp, LCD tv, üvegpadló segítségével az apró vízi lények világába kalauzolja
földinfó → mit hoz a jövő – Bepillantás bolygónk rejtett szegletébe a technika segítségével
elvarázsolt vízi világ → ahol a játék és a tudomány találkozik. A gyermekek számára kialakított játszó-pihenő kaland terem.
A földszinten ugyancsak állandó jelleggel „Földön, vízen, levegőben” címmel tematikus kiállítás működik. A Tisza-tó terepasztal „madártávlatból” ismerteti meg velünk hazánk 2. legnagyobb tavát, ahol az üvegjárdaként funkcionáló „nyílt víztükör” bepillantást enged a pinceszinten elhelyezett akvárium életébe, lecsalogatva a látogatókat.

Természetszerűen kialakított akváriumban és terráriumokban tekinthetjük meg Magyarország kétéltű- és hüllőfaunájának szinte összes képviselőjét.
Zöld levelibéka
A földszint üvegfalán keresztül pedig az épület körül létrehozott mesterséges tó életét kísérhetjük figyelemmel – a kormoránokat, jégmadarakat, rózsás gödényeket.

A Látogatóközpont mellett kialakított attrakciók: szabadidő park és állatkert

Tisza tavi ökocentrum szabadidő park és állatkert

A Szabadidő park elemei az „ismerd meg a természetet” mottó jegyében születtek. A területen a látogatók közvetlen kapcsolatba kerülhetnek az állatokkal, az egyik a „dámvad-kert”, a másik pedig a juh nyáj. Az Önkormányzat tulajdonában lévő tájházhoz pallóösvényen lehet eljutni. A meglévő tájház bővítésével és felújításával a Tisza-tóhoz kötődő életmód és foglalkozások már összegyűjtött ill. még összegyűjtendő régi relikviáival igen gazdag bemutatóanyagot tudnak a látogatók elé tárni. A park része két szárazföldi és egy vízi játszótér, sportpálya, egy külső rendezvénytér.
Kikötő
Az Ökocentrumhoz kapcsolódik a gát másik oldalán, a tó partján található kikötő, ahonnan rendszeres kishajó-járat indul a Vízi Sétányhoz és GPS navigációs csónakokkal lehet felfedezni a tó csatornákkal, szigetekkel szabdalt különleges világát.

Tisza tavi ökocntrum küldetése

Azt kell elfogadnunk és elhinnünk, hogy a jövő egyetlen, hosszú távon járható, „fenntartható” útja, ha az ember és az őt körülvevő élővilág között harmonikus együttműködés, együttélés alakul ki és működik

„TERMÉSZET TEMPLOMA” – az Ökocentrum ennek a „hitnek” a szimbóluma, kifejezése

a hely, ami alkalmas arra, hogy bemutassuk, hogy ez az együttműködés, együttélés ember és természet között LEHETSÉGES
a hely, ahol az ember tiszteleghet, „meghajolhat” a természet értékei és „alkotásai” előtt, ahol az ember elkötelezettséggel és felelősséggel „visszaadhat” valamit abból, amit a természettől az évezredek során „elvett”
Plusz: Ne csak higgyünk, hanem tegyünk is érte. Hogyan tegyünk? Ismerjük meg az élővilágot, a természet értékeit!

Első lépés ill. a legkevesebb amit ezért tehetünk, hogy: megismerjük, akarjuk megismerni!

A felelősség az együttélés terén nem az állatvilágé, hanem az EMBERÉ… az embernek van lehetősége és képessége ahhoz, hogy az együttélés kereteit létrehozza vagy megváltoztassa, az állatvilág képviselői erre nem képesek – sok esetben legfeljebb elszenvedik az ember különböző, többnyire káros beavatkozásait és azok következményeit.

Az Ökocentrum példát akar mutatni az ember felelősségteljes hozzáállására, amikor nem kártékony és felesleges, öncélú beavatkozásról van szó, hanem a természet erőinek (szél, vihar, víz, áradások, fagy stb.), szereplőinek (madarak, halak, hüllők, kétéltűek stb.) tiszteletéről, bemutatásukon keresztül

Miért pont Poroszlón?

Mert a Tisza-tónál a különböző növény és állatfajok különleges, rendkívüli gazdagsága van jelen. Így jó példa, azaz „minta” a természet gazdagságára,valamint „modell” az ember és a természet együttélésének lehetőségére. Gazdagság szempontjából különösen madarak és halak…

Mert a Tisza-tó jelenlegi formájában a természet erejének és az ember akaratának KÖZÖS ALKOTÁSA, jó példa arra, hogy a fejlődő civilizációs igények kielégítése nincs ellentétben a természeti értékek megóvásával.

A Tisza tó térsége régóta élen jár abban, hogy példát mutasson a természeti értékek megbecsülése és tisztelete, fenntartható hasznosítása terén, az Ökocentrum ezt a szemléletet újra kifejezésre juttatja és rendkívüli módon tovább erősíti, így hol máshol, mint épp a Tisza tónál, amely Magyarország ökoturisztikai szigete.

Tisza tavi ökocentrum bemutatás módszere

Titkok és csodák – betekintés a természet színfalai mögé, kulisszatitkok megismerési lehetősége, láthatóvá és átélhetővé tenni az egyébként nem láthatót (pl. víz alatti világ).

Folyamatok, összefüggések és törvényszerűségek megértése, válaszok a hogyan és a miért kérdésekre – a természet, az élővilág (az emberrel együtt) összetett, bonyolult rendszer, amelyben semmi sem történik véletlenül, hanem minden mindennel összefügg. Készségek és képességek megismerése – mire képesek az állatok az emberhez képest, milyen képességeik vannak az emberhez képest (összehasonlítás), milyen készségekkel rendelkezhet az ember, ami bármilyen formában kapcsolódik az élővilághoz?